Tegnap megnéztük a Marie Antoinette-et. Hát manapság már nem lehet normális filmet gyártani?! Na mindegy, az életem legrosszabb filmje még így is a Parfüm marad, ennek csak annyi a hibája, hogy sekélyes és elnagyolt, és a híresztelésekkel ellentétben nem kosztümös/történelmi film, hanem tinilimonádé, amiben a színészeket jelmezekbe bújtatták. Ezzel nincs is baj, és ha annak harangozták volna be, ami, akkor egy második Lovagregényre számítottam volna, és jól szórakoztam volna.
Azt készséggel elismerem, hogy látványra kifogástalan, pont így képzeltem el a rokokót, bár az a konzerv csuka bevágás szíven ütött. Meg a Hasselhofos beszólás is, bár abban nem vagyok biztos. És bizony még efölött is szemet tudok hunyni, ha azt veszem alapul, hogy az amcsiknak, meg úgy általában a mai kölköknek már nem lehet eladni egy olyan filmet, amiben nem dobhártyaszaggató rockzene van, és nem Manolo Blahnik meg Converse, de amikor egy magyar nyelvű kritikában azt olvastam, hogy "...és akkor meglátogatta őket Ferenc József... ... és akkor Ferenc József meggyőzte a királyt, hogy a kulcsot be kell illeszteni a zárba... blabla", na az már tényleg fájt. Ferenc József?! Hisz ő akkor még egy pajzán gondolat sem volt, sőt még a szülei sem! Mivé lett az oktatás Magyarországon?!
Utána viszont megnéztük a Corelli kapitány mandolinját, ami szépen helyretette a filmgyártás szükségességébe vetett hitünket. Igazán-igazán jó film, és bravúrosak a szereplők. Jó sírós is, ami nagyon hasznos, mert már ideje volt átmosni a könnycsatornáimat.
Most megnézünk egy valódi kosztümös történelmi drámát Madame de Pompadour életéről, aztán elmegyünk a Dönciért. Ma ugyan pikniket terveztünk a Dönci közreműködésével, de a reggeli indulásnál derült ki, hogy csúnya infulenziát szedett össze, köhögött mint egy göthös szamár, úgyhogy gyorsan elszállíttatuk a doktorbácsihoz, aki megnyugtatott, hogy nem halálos, csak valami mágneses behúzótárcsa adta be a kulcsot, de 142 euronyi alkatrész és munkadíj ellenében kicsi kocsink már roboghat is tova, estére újra együtt a család.
Azt készséggel elismerem, hogy látványra kifogástalan, pont így képzeltem el a rokokót, bár az a konzerv csuka bevágás szíven ütött. Meg a Hasselhofos beszólás is, bár abban nem vagyok biztos. És bizony még efölött is szemet tudok hunyni, ha azt veszem alapul, hogy az amcsiknak, meg úgy általában a mai kölköknek már nem lehet eladni egy olyan filmet, amiben nem dobhártyaszaggató rockzene van, és nem Manolo Blahnik meg Converse, de amikor egy magyar nyelvű kritikában azt olvastam, hogy "...és akkor meglátogatta őket Ferenc József... ... és akkor Ferenc József meggyőzte a királyt, hogy a kulcsot be kell illeszteni a zárba... blabla", na az már tényleg fájt. Ferenc József?! Hisz ő akkor még egy pajzán gondolat sem volt, sőt még a szülei sem! Mivé lett az oktatás Magyarországon?!
Utána viszont megnéztük a Corelli kapitány mandolinját, ami szépen helyretette a filmgyártás szükségességébe vetett hitünket. Igazán-igazán jó film, és bravúrosak a szereplők. Jó sírós is, ami nagyon hasznos, mert már ideje volt átmosni a könnycsatornáimat.
Most megnézünk egy valódi kosztümös történelmi drámát Madame de Pompadour életéről, aztán elmegyünk a Dönciért. Ma ugyan pikniket terveztünk a Dönci közreműködésével, de a reggeli indulásnál derült ki, hogy csúnya infulenziát szedett össze, köhögött mint egy göthös szamár, úgyhogy gyorsan elszállíttatuk a doktorbácsihoz, aki megnyugtatott, hogy nem halálos, csak valami mágneses behúzótárcsa adta be a kulcsot, de 142 euronyi alkatrész és munkadíj ellenében kicsi kocsink már roboghat is tova, estére újra együtt a család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése